1143 Bp. Gizella út 46/B.
info@doctorhouse.hu
06 30 44 00 846

Laptop hűtés tisztítás


A laptopok egyik legkényesebb pontja a hűtés, ugyanis a viszonylag kis méretű gépekben nagy mennyiségű hő keletkezik, melynek az elvezetése nem annyira egyszerű feladat. A helyzet megoldását a hőcső (heat-pipe) hozta el, amit a Sony kezdett el alkalmazni elektronikai berendezésekben a 80-as években. A réz alapú, teljesen zárt csőben folyadék van, ami a chipektől felvett hő hatására elpárolog és a nyomás növekedésével a cső másik végébe áramlik, ott lehűlve ismét folyékony halmazállapotúvá válik, majd visszafolyik és az egész kezdődik elölről, így aktívan elvezeti a felesleges hőt, amelyet aztán egy hőcserélőben lead. A hőcserélő lamelláin keresztül a hűtőventilátor kifújja a géptestbe beszívott levegőt és ezzel meg is szabadultunk a melegedést okozta problémától. A Techradar írta meg, hogy a Microsoft szabadalma a hőcserélőt, a kijelző mögé is átvezetné, így sokkal nagyobb lenne a hő leadására alkalmas felület. Elképzelhető, hogy a jövő laptopjaiban ezzel találkozhatunk.

A rendszer egyik legnagyobb hátránya abból fakad, hogy a folyamatosan átáramló levegőből a por megtapad a hőcserélő lamelláin és mostohább körülmények között használt gépekben akár már 6 hónap alatt is teljesen eltömődhet a hűtőrendszer, ami azonnali beavatkozást igényel ugyanis ilyen esetben a processzor és a video chip is károsodhat a túlzott melegedéstől. Ennek egyértelmű jelei a gép forrósodása, a ventilátor folyamatos, hangos felpörgése, végső esetben pedig a gép önvédelmi mechanizmus általi automatikus kikapcsolása. Érdemes megelőzni ezt rendszeres, legkésőbb évenkénti tisztítással. Az ilyen megelőző szervizek során minden esetben le kell cserélni a hűtőpasztát is, mely a hőcső és a chipek között egy vékony rétegben felkenve a jobb hővezetést szolgálja, de idővel elveszti hővezető képességét és szintén túlmelegedést okozhat.

A ventilátor meghibásodása is gyakori, aminek a leggyakoribb formája, a halk vagy hangos daráló hang megjelenése, ez pedig a tengely kopására utal. Ilyenkor mindenképpen cserélni kell a ventilátort, mert bár van olyan szerviz ahol az utólagos kenést, mint megoldást ajánlják, de ez csak ideig-óráig javít a helyzeten, a kopott tengely hangja sajnos pár hónap után visszatér. Ennek ellenkezője amikor semmilyen hangot nem hallani, azaz nem forog a ventilátor, ez sem jelent túl sok jót, ugyanis maga a ventilátor vagy akár az alaplap meghibásodását is jelezheti, ez is azonnali vizsgálatot igényel és nem is szabad a laptopot használni.

Szervizünkben a fenti problémák mindegyikére tudunk azonnali megoldást nyújtani, de minden esetben olcsóbb a megelőző karbantartás!

Következő cikk - Laptop kijelző